Amióta hetente összegyűjtöm a piackutatási eredményeket bemutató sajtóközleményeket, egyre inkább úgy érzem, hogy az újságírók nincsenek tisztában azzal, hogy milyen botrányosan jelenítik meg a piackutató cégek kutatási eredményeit.
Tíz esetből kilencszer nem tudni, hogy a sajtóban leközölt piackutatási eredmény:
• mikor készült
• hány fős a kutatás
• milyen módszerrel történt a megkérdezés
• kiket reprezentálnak a közölt eredmények
Az egy eset, aki viszont minden fontos adatot leközölt a kutatásról a HVG online volt. Talán ez sem véletlen.
Az újságírók ilyenkor lényegében saját honlapjuk hitelességét rombolják, hiszen az olvasó nem tudja pontosan, hogy kikre is igaz az a hír, amit éppen olvas. Ez nagyjából olyan lenne, mintha egy újságcikkben a következőket írná az újságíró:
"Egy elnök ellen valakik valamit megkíséreltek, és talán sikerült is nekik"
Ugye milyen furcsa lenne egy ilyen hír?
A piackutatási eredmények csak akkor érnek valamit, attól hitelesek, megbízhatóak, ha nemcsak a kutatás készítőjét tüntetitek fel a cikkben, hanem azt is, hogy mikor, hány fő megkérdezésével, milyen módszerrel történt a felmérés, és ami a legfontosabb, melyik célcsoportot reprezentálják a kutatás eredményei. Nem mindegy, hogy egy 2000 fős, internetezőkre reprezentatív kutatás eredményeit olvasom vagy éppen egy 1000 fős, a teljes lakosságra reprezentatív kutatás adatait látom magam előtt. A kutató cégek honlapjait felkeresve látható, hogy a piackutató ügynökségek saját sajtóközleményeikben feltüntetik ezeket az információkat is, de miért kell nekem ezért elmennem arról a honlapról, ahol éppen olvasom a sajtóhírt a piackutató cég honlapjára. Miért nem teszik az online újságok komfortosabbá számomra a hírolvasást?
(Ez nem egy költői kérdés, a válaszokat a kommentbe várom)
A piackutatás olyan, mint az újságírás: precíz, tényeken alapuló mondatokat kell megírni. Hitelesnek kell lenni! Ha ezt teszitek, növelitek a bizalmat saját honlapotok iránt, ahol minden fontos adat megtalálható lesz az adott piackutatási eredményeket bemutató cikknél, de ha valamiért mégsem akarjátok odaírni, akkor legalább linkeljétek be a kutató cég honlapján található eredeti sajtóközleményt, hogy az olvasótok könnyen megtalálja az értelmezést segítő, az eredményeket validáló információkat.
Már csak ezért is jobban tudnám szeretni az online médiát.